Erlebniswelt Fliegenfischen

Kis beszámoló a kiállításról.
Létrehozva: 2011-04-15 23:10:27
Csatlakozott: 2010-07-28

No, vettem zsineget rövidáruboltban. Kb. cipőfűző állagú, 4 mm vastag. A truti-féle 3-as mayfly spiccével egész jó kombót alkot, kicsit még túl erős is a bot a zsinórhoz. Érdekes, hogy a vastag, könnyű zsinór tényleg ugyanazt a tempót, érzést hozza 3-4 méter hosszban, mintha normál boton, rendes zsinórból lenne kinn 10 m. Az előkém még nem az igazi (csak vékony fonál volt itthon, abból van 4-2-szeresen összefogva), de érzem, hogy jó játék lesz ebből!

Létrehozva: 2011-04-15 11:55:01
Utoljára módosítva: 2011-04-15 12:11:04
Csatlakozott: 2010-07-28

Erősebb?  Ezen a videón egész lötyének tűnt, de hiszek neked, te fogtad a kezedben
Közben nézegettem róla képeket, a sárga az valami makramézsinór lehet, a piros meg alighanem sima kötőfonál.

Létrehozva: 2011-04-15 11:53:56
Csatlakozott: 2010-08-01

koszi a beszamolot

mhmhmhmhmhmhm - leberkaesen-semmel - ronda es finom >

Létrehozva: 2011-04-15 11:49:03
Csatlakozott: 2010-05-17

Javítottam, Freud csókoltat.
Hármasnál lehet, hogy erősebb, szerintem nem mindegy a kétféle madzag súlya sem. Van rajta kb. 5 méternyi sárga, vastag, kötélszerű valami utána pedig kb. egy méter vastag piros fonal, ami az első felén dupla, aztán szimpla (vékonyodó). Legalábbis emlékezetből. Lehet, hogy bármiből meg lehetne csinálni, de az is, hogy azért van benne egy kis know-how. Jópofa cucc.

Létrehozva: 2011-04-15 10:02:51
Utoljára módosítva: 2011-04-15 15:08:24
Csatlakozott: 2010-07-28

Ré, kösz a mesét!
 "...a srácok leellenőrizték egy palack bot minőségét."
Szakmai ártalom, már bor helyett is automatikusan  botot írsz

Erről a játszós szobapecáról írjál már egy kicsit bővebben! Miből lehetne itthon ilyet csinálni? Ha jól láttam, valami elég vastag, hagyományos fonálból van a zsinór. Botnak jó lehet egy #3-as spicctag, vagy annál hajlósabb dolgot kell elképzelni?
Kb. milyen hosszú a zsinór, ill. milyen távra működik jól a kis peca (mekkora hely kell hozzá a szobában)?

ui: Kóstold meg az aldis krumplisalátát, az sztem eléggé német (tegnap pont azt ettem vacsorára).

Létrehozva: 2011-04-14 11:51:32
Utoljára módosítva: 2011-04-15 11:46:01
Csatlakozott: 2010-05-17

Egy kis szösszenet a kinti élményekről, elsősorban felszerelés-mániás szempontból: Ernővel és Kutival egy laza nyolc (nekem kilenc) órás autózás után érkeztünk meg Fürstenfeldbruckba szombat dél körül. Nagyjából előre tisztáztuk, hogy a folyamatos előadások közül kit mi érdekel. Steve Rajeff, Charles Jardine és Henrik Mortensen volt a nyerő. Szerencsére mindannyian mind a két napon demonstráltak, így az első napi kapkodás után második nap valóban sikerült megnézni őket.

Első nap inkább a botokat próbálgattam. Úgy éreztem magam, mint a gyerek az édességboltban, minden nagy gyártó kint volt és szinte mindent ki is lehetett próbálni (amihez volt orsó és zsinór). Mivel NRX-em van, ezért leginkább a Hardy Sintrix-re voltam kíváncsi. A standnál egy hetes ProAxis-t választottam. A hátsó nagy udvaron, ahol a demonstrációk is folytak kinn volt egy kisebb csapat 20-22 éves srác, akiknél több Sintrix-et is ki lehetett próbálni, főleg az alacsonyabb osztályú Zenith-eket. Az egyik eladó kikísért hozzájuk és már mehetett is a móka. Kicsit nehéz volt a rengeteg hadonászó horgász között helyet találni a hosszabb dobásokhoz, de így is hamar kiderült, hogy a hetes ProAxis a hype ellenére nem egy világverő pálca. Kicsit csalódottan kértem el a Yellowstone Angler 2011-es 5-ös bot tesztjén első helyen végzett 9 láb hosszú 5-ös Zenith-et. Viszonylag merev alsó kétharmada és lágyabb spicce szerintem harmonikusan dolgozik együtt. A bot nagyon könnyű, és amikor néhány másodpercre sikerült helyett találni a levegőben minden oldalról támadó zsinórok között, akkor a távdobásokkal sem volt gond. Az NRX és a később kipróbált Scott S4S botok mellett ez volt az, amit szívesen elfogadnék. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy Ernőnek egyáltalán nem jött be.

Egy leberkaesen-semmel (jó minőségű zsemlében egy vastag szelet, kicsit meleg párizsira emlékeztető, de annál sokkal finomabb húsféle, szerencsés esetben házi jellegű, édes magosmustárral) elfogyasztása után egy hatos Guideline Reaction volt soron. Ez is idei széria, ugyanabból a 3M anyagból készítik, mint az NRX-et vagy a Sintrix-et. A St. Croix gyártja a Guideline-nak az USA-ban, az ára is megegyezik a high-end márkák csúcsbotjaival. Egy 9 láb hatos volt az áldozat. Megmondom őszintén, az első dobás után visszaadtam volna az engem kikísérő Guideline alkalmazottnak, de becsületből még dobáltam vele egy kicsit. Viszonylag nehéz, érzéketlen botnak tűnt, mintha egy 10-15 évvel ezelőtti modellről lenne szó. Nagy csalódás volt ez is.

 Különböző „ügyekből” kifolyólag volt egy hosszabb beszélgetésem Steve Rajeff-fel és Raffaele Mascaro-val, ezért az első nap már csak a nyolcas NRX-et tudtam kipróbálni. Erre a botra különösen kíváncsi voltam, hiszen néhány helyen azt lehetett olvasni, hogy amíg a hetes és a kilences zseniális botok, addig a nyolcast nem találták el annyira. Pár dobás után ismét beigazolódott, hogy nem kell mindent elhinni, amit az interneten olvas az ember: ez a bot éppen olyan jó volt, mint a hetes, amit használok. Való igaz, hogy kicsit nehezebb, mint amit az egy osztály különbség indokolna, de ez azért van, mert az akciója is más. Míg a hetes talán a bot feléig dolgozik nagyobb távolságok elérésekor, a nyolcas inkább csak az első harmadában, igazándiból olyan, mintha a nyolcas Crosscurrent GLX-nek lenne egy könnyített, modernizált változata. A standon sopánkodtak egy kicsit, mielőtt odaadták, hogy csak nyolcas zsinórjuk van, amit a heteshez használnak, ehhez lehet, hogy kevés lesz. Szerintem pont jó volt, semmi szükségét nem láttam a felülzsinórozásnak. Persze lehet, hogy egy kezdőnek úgy kellemesebb a bot, de az NRX-nek más a célközönsége. Összességében megnyugodtam, nem tettem rossz lóra a márkaválasztásnál, ennél jobb egykezes bot nem volt a kezemben a két nap alatt.

Késő délutánra a hajnali két órás kelés és a sok vezetés már kezdte éreztetni a hatását, úgyhogy a többiekkel egyetértésben elindultunk szállást keresni. Egy borjúbécsi-németes (itthon számomra reprodukálhatatlan) krumplisaláta kombó elfogyasztása után még tartottunk némi dobástechnikai elmélkedést, illetve a srácok leellenőrizték egy palack bor minőségét.

Másnap hajnalban viszont már fél hat körül felébredtem. Mivel Ernő viszonylag kevés és nem túl érdekes katalógust gyűjtött be (nekem eszembe se jutott ilyesmi a nagy kavalkádban), amikkel hamar végeztem, kénytelen voltam mindenfélét szöszmötölni, amitől a többiek is felébredtek Így reggeli után már kilencre, kapunyitás előtt néhány perccel megérkeztünk. Még előző esete megbeszéltük, hogy a Scott standján is körül kell nézni, Ernő szerint az S4S-től „be fogtok sz@rni”.

Hogy ne rögtön egy ilyen csúnya balesettel kezdjünk, először a 13 lábas, 8-9-es kétkezes NRX-et akartam kipróbálni. Jobbnak tartottam ezt minél előbb megejteni, egyrészt amíg a vizesároknál nincs akkora tömeg, másrészt, amíg nincs akkora közönség. A bot egy shooting headdel volt szerelve, ami Raf szerint túl könnyű volt hozzá, de nekem éppen megfelelt. A scandi-stílusú botokból (nem mintha olyan óriási lenne a tapasztalatom ezen a téren) eddig a Sage TCR 8123-4 botja volt a nyerő, de az NRX könnyebb, finomabb és hossza miatt univerzálisabbnak is tűnik.

Némi bóklászás és szájtátás után felkeveredtem az Echo (Baltic Flyfisher) standjához, ahol mint kiderült, az anno Ernőéket vizsgáztató Lasse Karlsson angol származású apósa a főnök. Egy röpke órát beszélgettünk Paul Ardenről, Magyarországról, a balti-tengeri csukákról és Los Roques-ről, majd megegyeztünk abban, hogy az utolsó megmaradt Echo gyakorló botot félreteszi nekem a zárásig.

Mivel már kezdődött Steve Rajeff, az előző napon időhiány miatt megrövidített demonstrációja, ezért nagy lendülettel siettem az udvarra. Az inkább kezdőknek szóló előadás közben találkoztam Kutival. Néhány huszonméteres, tenyérnyi széles looppal utazó backcast megtekintése után nekiestünk a leberkaesen-semmeleknek, majd a Scott standjához mentünk, hogy beteljesítsük végzetünket, és a nadrágunkba piszkítsunk. Kicsit körülményesek voltak a srácok, de úgy 15-20 perc szöszmötölés után találtak egy szabad embert, aki kijött velünk dobálni. Egy orosz srác is jött velünk, ő egy hatos S4S-t, mi pedig egy nyolcast szerettünk volna kipróbálni. Scott-ék tudnak valamit: nem a standard dobópályára, hanem az épület másik oldalán lévő óriási füves területre mentünk, ahol nagyjából egy lélek sem volt. Itt tényleg nyugodtan lehetett dobálni. A Scott-os embert egy-két dobással sikerült elkápráztatunk (tényleg), szegény orosz fiú félre is vonult, mint később elárulta, azért, mert nem akart égni mellettünk. Mikor ezt elmondta, akkor javasoltam neki, hogy vetesse fel magát videóra és nézze vissza. Ahhoz képest, hogy én egy technikásabb instruktornak gondoltam, meg volt győződve róla, hogy nem dob jól…

A nyolcas S4S egy fantasztikus bot. Könnyű, karcsú, de mégsem sikerült „megbillenteni” még a leghosszabb dobásoknál sem, nem fogy el az erő az aljából. Talán kicsit Sage-es a feeling, de azoknál (TCX, Xi3) kellemesebb, kevésbé érzékeny az apró pontatlanságokra. A csiszolatlan blank nekem tetszett, a design elég puritán, de ez rendben is van így. Talán a falvastagság bizonytalanított el egy kicsit, de ezt a botot mindenkinek nyugodt szívvel merném ajánlani. Az én stílusomnak az NRX jobban fekszik és ellenállóbbnak is tűnik, de az Scott kétségkívül könnyebb.

Igazság szerint a hatos már közel sem tetszett ennyire, ott túl erősnek éreztem a spiccet a bot aljához képest, nem volt annyira harmonikus, mint a nyolcas.

Dobálás közben beszélgettünk a Scott-os fickóval, szóba kerültek a filmek is. Amikor mondta, hogy ők is csináltak egyet, akkor néztem meg a névtábláját. Daniel Göz volt az, a Tapam-ot készítő csapat egyik fele. Vissza is kellett mennie egy slideshow-t tartani, úgyhogy véget vetettünk a mókának.

Kutival a Brinkhoff-féle standot vettük célba, ahol először megnéztük az orsókat, tekergettünk egy Saracione-t is egy ideig. Miután megfelelő mennyiségű nyálat csorgattunk a cuccokra, úgy éreztük itt az ideje kipróbálni a Winston új csúcsmodelljét, a BIIIx-et is. Kétféle zsinórt kaptunk hozzá. Az egyik egy Teeny Longshot volt, bent a szakértő ezt javasolta hozzá. Kérdésemre azt válaszolta, hogy ez egy long belly zsinór. Amikor felraktuk a botra, akkor derült ki, hogy egy kifejezetten rövid fejű, nehéz zsinórról van szó. A másik orsó talpa valamilyen inzultus következtében eldeformálódott, ezért azt nem tudtuk használni. A bIIIx már üresen is furának tűnt (egy hatos botról volt szó). A neten lévő információk szerint annyi a változás az előd bIIx-hez képest, hogy a bot spicce erősebb, „több benne az anyag”. Ezt elég jól lehetett is érezni, a bot elég fejnehéznek tűnt. Ráadásul a Winston ragaszkodik ahhoz, hogy a tendenciákkal szemben botjai nagy részét nem csinálja egyre erősebbre ugyanabban az osztályban. Azaz egy ötös Winston gyengébb, vagyis inkább könnyebb zsinórokkal működik, mint a konkurencia botjai. Mivel a zsinórgyártók is követik a trendet, ezért egy mostani, nehezebb zsinór már erősen túlterheli a Winstonokat. Itt is ezt lehetett érezni, ezzel az összeállítással nagyon nem szeretnék horgászni. Lehet, hogy egy könnyebb zsinórral feléledt volna a bot, de mindkettőnknek az volt a benyomásunk, hogy nem erre a cuccra vágyunk.

A következő büfézés után megnéztük Charles Jardine és Henrik Mortensen demonstrációját. Charles Jardine ismert legyes személyiség, elsősorban az angol nyelvterületen. Nem veszi olyan komolyan magát, mint a legtöbb legyes celebrity. Ennek meg is van az eredménye: bár most sem tudom igazán, miről szólt a dolog, de messze a legszórakoztatóbb előadás volt, amit láttunk. A poénok között szinte észrevétlenül csinált egy-két olyan precíz kanyardobást, ami bárkinek becsületére válna, de mindezt csak úgy mellékesen, a közönség nagy része szerintem észre sem vette.

Henrik Mortensen többek között a kétkezes dobás, azon belül is a skandináv-stílus nagy guruja. Hihetetlen lazán, könnyedén dob 15-20 centis loopokat a kétkezes bottal. Bár nem volt annyira szórakoztató, mint az C.J., de érdekes és használható dolgokat mutatott.

Mire a két bemutató befejeződött már vastagon benne jártunk a délutánban. Rövid búcsúzkodás után ismét meglátogattam az Echo standját, Stuarttól megkaptam a gyakorlóbotot (igazság szerint a gyereknek szántam, de úgy tűnik, én legalább annyira élvezem, mint ő). Még letoltunk egy utolsó leberkaese/bratwurst semmelt, közben találkoztunk pár emberrel, akitől már elbúcsúztunk. Ennek örömére elsütöttünk pár rossz poént arról, hogy már idejében visszajöttünk a jövő évi EWF-re.

Bár nincs közel ez a kiállítás, de akit érdekel a legyezés, az szerintem jövőre, ha teheti mindenképpen menjen el. Megéri.


Jelenleg nincs online felhasználó.